Mind a három Polgár-lány kétszeres olimpiai bajnok. Mádl Ildikóval csapatot alkotva 1988-ban Szalonikiben és 1990-ben Újvidéken is megtörték a szovjet sakkozó nők hegemóniáját. Mind a három Polgár-lány kétgyermekes anya. Érdekes megjegyezni, hogy a 6 gyermekükből az első 5 fiú, és csak Judit második gyermeke leány. A világ minden táján tartanak bemutatókat és adnak interjúkat, ahol büszkén vallanak magyarságukról, budapesti gyermekéveikről. Igaznak tűnik a mondás: „A Polgár-lányok felérnek három külügyminiszterrel!"
Polgár Zsuzsa
A magyar sakkozás egyetlen felnőtt világbajnoka. Négyszer játszott sakkolimpián, ahol (egyéni érmein kívül) csapatainak két aranyérmet és egy ezüstérmet szerzett Magyarországnak, majd 2004-ben, Calviában a sakktörténelemben először dobogós amerikai csapatot segítette ezüstéremhez! A Texas Tech Egyetem
díszdoktora, az egyetem sakk tanszékének vezetője. Több mint 10 éve New Yorkban él. Az amerikai sakkozás mára talán legismertebb és legelismertebb alakja, emellett a magyar sakkozás és Magyarország hűséges képviselője.
Polgár Zsófia
Igazi művészlélek! Gyönyörű támadójátszmái és taktikai megoldásai legszebb győzelmeit halhatatlanná teszik. 1989-ben Rómában minden idők egyik legértékesebb teljesítményét nyújtva 2928-as performanszot ért el. Ezen a versenyen 9-bõl 8,5 pontot szerzett, a torna egy szakaszában, zsinórban három szovjet nagymestert győzött le. A közelmúltig családjával Izraelben élt, ahol korábban a Kaszparov Sakkakadémiát vezette. Mintegy egy éve a férje munkája miatt Kanadába költöztek. Manapság ritkábban játszik, „civil" végzettsége belsőépítész.
Polgár Judit
Minden idők legerősebb női sakkozója. Abszolút világrekord, hogy immár huszonnyolcadszor vezeti a női világranglistát! (Kaszparov a saját kategóriájában csak 23-ig jutott). A világ legjelentősebb férfi versenyeinek legkedveltebb résztvevője, melyet nem csak azzal érdemelt ki, hogy a férfi világranglista első 10 játékosa közé
küzdötte magát, hanem bátor, megalkuvás nélküli sakkstílusával is rengeteg barátot szerzett. Fiatal kora ellenére élő sakklegenda! Tavaly hozzá hasonló sakklegendákkal, Kaszparovval és Karpovval együtt ünnepelhette Korcsnoj és a Swiss Bank születésnapját. Judit egymaga a világ sportjának külön kategóriája, szerte a világban a legismertebb magyar hölgy. Példa arra, hogy a nők az élet minden területén felvehetik a versenyt a férfiakkal. A férfiak döntő többségének azonban jobb, ha a sakktáblán nem versenyez Judittal! Budapesten él, a 2002-es sakkolimpiai ezüstérmes férficsapatunk „hőse", az Aquaprofit sakkcsapatának tagja!
Aquaprofit Zrt.:
Az Aquaprofit Mûszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. szakterületeinek piacvezető tanácsadó cége. Megalakulása óta legtöbb projektjük közös vonása a vízzel való kapcsolat, melynek megfelelően mottójuk és küldetésük „a vízzel való törődés a természettől a fogyasztóig".Arra törekszenek, hogy a természeti környezet értékeit, valamint a gazdaságosság és a racionalitás szempontjait messzemenőkig figyelembe véve megtervezzék és megvalósítsák partnereik, illetve a cégük fejlesztési elképzeléseit. Hazánk öt régiójában rendelkeznek irodával (Budapest, Pécs, Nagykanizsa, Balatonfüred, Debrecen), Romániában és Horvátországban leányvállalataik vannak, Brüsszelben és Limában pedig képviseletük működik. A cég szemléletében központi kérdés a természetbarát megközelítés és a fenntartható fejlődés elvének érvényesítése. Három üzletáguk a területfejlesztés és turizmus, a környezetvédelem és vízgazdálkodás, valamint a projektfinanszírozás szakterülete. Az Aquaprofit üzleti filozófiájának szerves része a mecenatúra, a cég vezetői számos rendezvényt, alapítványt, civil szervezetet támogatnak. A vállalkozás az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klubnak a névadó szponzora. A Klub irányítását 2006-ban vették át és vezetésükkel azonnal beteljesülhetett a régi álom, ai Magyar Sakkbajnokság bajnokcsapata lett. A cég elnöke, Nádasi Tamás immár 25 éve vezeti a városi sakkszövetséget.