Integrált felszíni vízgazdálkodási rendszerek

Előtérben a vízbiztonság – komplex megközelítés, hatékony megoldások

A felszíni vízgazdálkodási rendszerek integrált kialakítása az adott terület vízbiztonságát szolgálja.

Napjainkban egyszerre lehetünk tanúi a sok víz és a kevés víz drámájának, azaz egyszerre kell felkészülni a rövid és intenzív, olykor extrém mennyiségű csapadékot hozó időszakokra, valamint az elhúzódó, olykor súlyos mértékű aszályokra is. Az előbbi – a mind gyakrabban kialakuló villámárvizek miatt – akár élet-, infrastruktúra. és vagyonvédelmi kérdéseket is felvet, míg az utóbbi alapvetően érinti a mezőgazdaságot, szélsőséges esetben pedig a lakossági és ipari vízellátás biztonságát is. 

Ezért fontos, hogy a vízre olyan erőforrásként tekintsünk, amellyel fenntartható módon kell gazdálkodnunk. Szolgáltatásunk ebben segíti megbízóinkat.

A vízbiztonságot szolgáló komplex vízgazdálkodási rendszerek kialakítása érdekében megvizsgáljuk partnereink keletkező többletvizének kezelési és/vagy hiányzó felszíni vizének pótlási lehetőségeit, a vizsgálati eredményeket dokumentáljuk, és javaslatot teszünk a szükséges műszaki megoldásokra.

Dráva vízkivételi mű, szivattyúgépház és elektromos vezérlőegység, Drávagárdony (Ős-Dráva Program) Fotó: Aquaprofit

Mi mindenben számíthat még ránk?

Szolgáltatásunk keretében szakembereink elkészítik a javasolt műszaki megoldások engedélyezési tervdokumentációját, közreműködnek a hatósági eljárás lefolytatásában és a megvalósításhoz szükséges engedélyek beszerzésében.

Természetesen partnereink a kiviteli tervdokumentáció elkészítésében is számíthatnak szakértelmünkre. Az elkészült kiviteli tervek alapján szakembereink elvégzik a vízelvezető és vízszintszabályozó létesítmények kivitelezését, majd lefolytatják a próbaüzemet, és közreműködnek az üzemeltetési engedélyek beszerzésében.

Szolgáltatás előnyök

  • szakértői támogatás
  • teljes körű megvalósítás
  • szakmai tudás és felkészültség
  • 25 éves tapasztalat

Alkalmazási területek

  • felszíni vízelvezető rendszerek (árkok, csatornák)
  • műtárgyak – duzzasztók, zsilipek, átereszek, vízkivételi művek

Referenciáinkból

  • Cún Szaporca holtág vízpótlás (Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, 2016.)
  • Rezéti Duna mederkotrás (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, 2015.)
  • Óbánya, Öreg patak mederrendezése (Óbánya Község Önkormányzata, 2014.)
Dráva vízkivételi mű, szivattyúgépház és elektromos vezérlőegység, Drávagárdony (Ős-Dráva Program) Fotó: Aquaprofit