Kutatás-fejlesztés, innováció: SmartMic

NEMZETKÖZI PARTNERSÉGBEN MEGVALÓSULÓ INNOVÁCIÓ A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TERÜLETÉN

Az Aquaprofit menedzsmentje és fejlesztő mérnökei elkötelezettek amellett, hogy a cég több mint 20 éves fennállása alatt gyűjtött tapasztalatot innovatív technológiák, projektek, együttműködések formájában kamatoztassa. Ennek a hajtóerőnek köszönhetően az elmúlt évek ivóvízminőség-javító és komplex felszíni vízgazdálkodási programjainak, valamint az ivó- és ásványvizek minőségének megőrzését célzó kutatási programjainak előkészítésében, tervezésében és sikeres megvalósításában szerzett szaktudásunk és innovatív megoldásaink egyedülállóak a hazai víziparban. Bár jórészt hazai területen, itthon megvalósuló projektekben tevékenykedünk, de szaktudásunk gyarapítása és látókörünk szélesítése érdekében szívesen veszünk részt nemzetközi társulásokban is.

Ez az elhatározás hívta életre a SmartMic elnevezésű projektünket is, amely nemrégiben felfedezett technológiai újítások alkalmazásával arra kínál a megoldást, hogy a szigorodó környezetvédelmi előírások fényében a jelenleg rendelkezésre álló szennyvíztisztítási technológiák hatékonysága fokozatosan csökken, ezáltal potenciálisan veszélyessé válhatnak a környezetre.

Az AQUAPROFIT két szlovák partnerével, a kisfogyasztású elektronika és szennyvíztisztító iparágaknak innovatív technológiai megoldásokat kínáló HOFITECHkel és az ipari fertőtlenítő rendszerek és plazma technológiák terén tevékenykedő NOVO Technologies-al, együttműködve sikeresen pályázott és támogatást nyert az EUROSTARS támogatási program keretein belül egy innovatív szennyvíztisztító technológia és berendezés (SmartMic) kifejlesztésére. A projekt az Európai Unió, a magyar és a szlovák állam támogatásával 2021-2023 között valósul meg.

A projektben alkalmazott szennyvíztisztítási technológia a nemrégiben felfedezett elektrokarbidizációs mechanizmusokra épül, elektrooxidációs folyamatokkal, amelyek képesek az oldott szerves és szervetlen szennyeződéseket fémkarbiddá és fémoxid kerámiaporokká átalakítani, amelyek a pigmentipar, kenőanyagok, tűzálló anyagok, akkumulátorok, kerámiák, ragasztók, elektronika ipar alapanyagai. Ez továbbá egy jelentős lépést is jelent a jelenlegi korszerű technológián túl, javítva a víz- és fémhulladékok valorizálásának jelenlegi megoldásait.

Ügyfeleink hulladékát pénzzé, problémáikat lehetőségekké alakítjuk.

A projekt során sor kerül a SmartMic szellemi tulajdonjogi védelmének biztosítására is. A SmartMic nemcsak ÚJ MEGOLDÁSnak tekinthető, hanem diszruptívnak is, amely képes a vizet és a fémhulladékot értékes termékekké alakítani a csúcstechnológiával foglalkozó iparágak számára, eltávolítva az összes szennyező anyagot, hulladék melléktermék nélkül (ZERO WASTE). Ez a technológia jelentősen megváltoztathatja e piacok működését, elsősorban az olcsó szennyvíztisztítással, másodszor pedig a kapott magas értékű anyagok egyidejű értékesítésével.

A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA SORÁN MEGJELENTETETT TÁJÉKOZTATÓ ANYAGOK:

Sajtóközlemény a projekt indulásáról

Sajtóközlemény a projekt indulásáról

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Sajtóközlemény a projekt zárásáról

Ivóvíz hálózat: építés, rekonstrukció

Ivóvíz hálózat: építés, rekonstrukció

Integrált felszíni vízgazdálkodási rendszerek

Integrált felszíni vízgazdálkodási rendszerek

Mobil fertőtlenítés: Aqua Modisys

Mobil fertőtlenítés: Aqua Modisys

Víz- és tájgazdálkodás: ökológiai projekttervezés

Víz- és tájgazdálkodás: ökológiai projekttervezés

Belterületi csapadékvíz elvezető rendszerek

Belterületi csapadékvíz elvezető rendszerek

Ivóvízellátó rendszerek mesterfokon

Ivóvízellátó rendszerek mesterfokon

Környezetvédelmi szakértés, tanácsadás

Környezetvédelmi szakértés, tanácsadás

Vízmonitoring rendszerek fejlesztése

Vízmonitoring rendszerek fejlesztése

Vízbeszerzés: minden egy helyen

Vízbeszerzés: minden egy helyen

Komplex szennyvízkezelő rendszerek

Komplex szennyvízkezelő rendszerek

Fenntartható vízgazdálkodás

Fenntartható vízgazdálkodás

Geotermikus energiahasznosítás

Geotermikus energiahasznosítás

Vízbázisvédelem: audittól a tervezésig

Vízbázisvédelem: audittól a tervezésig

Üzemeltetés-hatékonysági felülvizsgálat

Üzemeltetés-hatékonysági felülvizsgálat

Ásványvíz és gyógyvíz minősítés

Ásványvíz és gyógyvíz minősítés

Fürdő- és szállodafejlesztés

Fürdő- és szállodafejlesztés

Hírek, aktualitások

686 hektárral nőtt az öntözött területek nagysága Baranyában

686 hektárral nőtt az öntözött területek nagysága Baranyában

27 kilométernyi vezeték, 2 millió köbméternyi tározókapacitás – 2025. augusztusban lezárta Ormány és Kislippó környékének öntözőfejlesztését a SZABADICS Group és az AQUAPROFIT.

Sikeres projektzárás Akasztón

Sikeres projektzárás Akasztón

A 2025. augusztus közepén átadott beruházással már 156,39 hektárnyi területet tudnak öntözni Akasztó határában. Cégünk felelt a projekt kivitelezési munkálataiért. 

A magyar vállalatok IP-tudatossága elmarad az EU-s átlagtól

A magyar vállalatok IP-tudatossága elmarad az EU-s átlagtól

Csatlakozott cégünk is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala legújabb kampányához, melyben iparjogvédelmi oltalom lehetőségeire hívja fel a figyelmet, ezúttal a körforgásos gazdaságban tevékenykedő vállalatokat előtérbe helyezve. 

tovább a hírekhez