Víz- és tájgazdálkodás: ökológiai projekttervezés

KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG A XXI. SZÁZADBAN

Századunk legnagyobb kihívását – mint ahogy a 2019-es Budapesti Víz Világtalálkozó is megjelenítette – a fenyegető vízkrízis három formája, a kevés víz, a sok víz és szennyezett víz drámája jelenti.

A vízválság megelőzése érdekében az eddigi intenzív táj- és vízgazdálkodásról át kell térni az ökológiai, vagy más néven fenntartható táj- és vízgazdálkodásra. Ebben az első lépést a táj hagyományos természeti és társadalmi környezetének megismerése jelenti. Ennek érdekében vizsgálni kell az ősvízrajzi viszonyokat, a történelmi és kultúrtörténeti események hatásait, az ember szerepét és helyét a tájban.

Mivel a víz a tájgazdálkodás központi eleme, így a természetes úton a térségbe kerülő vizekkel való gazdálkodásra kell terveket készíteni.

A teljes tervezési területen olyan tájhasználati formák kidolgozása szükséges, amelyek segítségével a rossz vízellátottságú, illetőleg szélsőséges vízháztartású területeken a víz megtartására, a szélsőségek kiegyenlítésére alkalmas egyedi arculatot, tájformát alakíthatunk ki, és azt hosszú távon is megőrizhetjük.

A lefolyástalan területek különösen alkalmasak ennek az „arculatnak” a kialakítására, mert csak ezeken lehet megvalósítani a vízháztartás alapstruktúráját képező vízvisszatartó vízrendezést.

Az Ős-Dráva Program keretében Európában egyedülálló, mintaértékű komplex víz- és tájgazdálkodási projektet valósítottunk meg:

(Imagine produkció)

 

A tervezés során különös körültekintéssel vizsgáljuk az egyes lehetséges gazdálkodási módokhoz tartozó „haszonvételek” technológiáját, a tervezési terület potenciális termelő képességét, a megvalósítás és fenntartás gazdasági környezetét, különös tekintettel a halászat/horgászatra, a nádgazdálkodásra, a méhészetre, az erdőgazdálkodásra és az erdőből nyerhető egyéb javakra, a nagyvadállományra, a gyepgazdálkodásra, az állattartásra, a gyógynövények és kézműves alapanyagul szolgáló anyagok gyűjtésére.

SZOLGÁLTATÁS ELŐNYÖK

  • szakértői támogatás
  • integrált tervezés
  • teljes körű bonyolítás
  • magas szintű szakmai tudás és felkészültség
  • 25 éves tapasztalat hasonló eljárásokban

ALKALMAZÁSI TERÜLETEK

  • területfejlesztés
  • gazdaságfejlesztés
  • vízgazdálkodás
  • turizmus

REFERENCIÁK

  • Ős-Dráva Program: Víz az Ormánság fellendítéséért  (előzetes megvalósíthatósági tanulmány, Ormánságfejlesztő Társulás, 2005.)
  • Ormánság komplex rehabilitációja és térségfejlesztése (Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal, 2005.)
  • Összefogással az Ormánság fellendítéséért – INTERREG III/A (Ormánság Fejlesztő Társulat Egyesület, 2010.)
  • Vízvisszatartás és tájhasználat-váltás tervezése az Ős-Dráva programban (OVF, 2017-21.)
Napelemes szivattyúkkal ellátott vízkivételi műtárgy, mely az Ős-Dráva Program fenntartható vízkormányzását szolgálja

Napelemes szivattyúkkal ellátott vízkivételi műtárgy, mely az Ős-Dráva Program fenntartható vízkormányzását szolgálja

Ivóvíz hálózat: építés, rekonstrukció

Ivóvíz hálózat: építés, rekonstrukció

Integrált felszíni vízgazdálkodási rendszerek

Integrált felszíni vízgazdálkodási rendszerek

Mobil fertőtlenítés: Aqua Modisys

Mobil fertőtlenítés: Aqua Modisys

Belterületi csapadékvíz elvezető rendszerek

Belterületi csapadékvíz elvezető rendszerek

Ivóvízellátó rendszerek mesterfokon

Ivóvízellátó rendszerek mesterfokon

Környezetvédelmi szakértés, tanácsadás

Környezetvédelmi szakértés, tanácsadás

Vízmonitoring rendszerek fejlesztése

Vízmonitoring rendszerek fejlesztése

Vízbeszerzés: minden egy helyen

Vízbeszerzés: minden egy helyen

Komplex szennyvízkezelő rendszerek

Komplex szennyvízkezelő rendszerek

Fenntartható vízgazdálkodás

Fenntartható vízgazdálkodás

Geotermikus energiahasznosítás

Geotermikus energiahasznosítás

Vízbázisvédelem: audittól a tervezésig

Vízbázisvédelem: audittól a tervezésig

Üzemeltetés-hatékonysági felülvizsgálat

Üzemeltetés-hatékonysági felülvizsgálat

Ásványvíz és gyógyvíz minősítés

Ásványvíz és gyógyvíz minősítés

Fürdő- és szállodafejlesztés

Fürdő- és szállodafejlesztés

Kutatás-fejlesztés, innováció: SmartMic

Kutatás-fejlesztés, innováció: SmartMic

Hírek, aktualitások

686 hektárral nőtt az öntözött területek nagysága Baranyában

686 hektárral nőtt az öntözött területek nagysága Baranyában

27 kilométernyi vezeték, 2 millió köbméternyi tározókapacitás – 2025. augusztusban lezárta Ormány és Kislippó környékének öntözőfejlesztését a SZABADICS Group és az AQUAPROFIT.

Sikeres projektzárás Akasztón

Sikeres projektzárás Akasztón

A 2025. augusztus közepén átadott beruházással már 156,39 hektárnyi területet tudnak öntözni Akasztó határában. Cégünk felelt a projekt kivitelezési munkálataiért. 

A magyar vállalatok IP-tudatossága elmarad az EU-s átlagtól

A magyar vállalatok IP-tudatossága elmarad az EU-s átlagtól

Csatlakozott cégünk is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala legújabb kampányához, melyben iparjogvédelmi oltalom lehetőségeire hívja fel a figyelmet, ezúttal a körforgásos gazdaságban tevékenykedő vállalatokat előtérbe helyezve. 

tovább a hírekhez